Eljött a pillanat, ma megvolt a Gaja-pataki beagle túránk. Az idő kellemes volt annyira nem volt hideg, talaj is járható volt nem úgy, mint előző héten mikor nyakig érő sárba mentünk végig. Körübelül 12-13 kutyus jött el. A tegnapi agility edzés közbe Biggie betüzelt szóval itthon maradt de elég volt mára Maya is. Sok a vad a környéken és ezért teljesen beketyózott a csaj, az elején rá kellett várni, hogy vissza jöjjön (meg egy másik kutyára, mert együtt mentek el vuvuzva egy nyom után) Utána póráz de miután olyan helyre kerültünk elengedtem de volt, hogy megérzett egy szagot és üvölteni kellett neki. 3 órás túra volt, az eleje emelkedős,hegymászós feeling a vége pedig könnyed séta. A hegyen mentünk a forrásig majd az Ádám Éva fához jukadtunk ki. Ott pihenő, kaja-pia és csoportkép. Maya arcoskodott és mikor átment az fán egy goldennel berepültek a vizbe, jó nagy ijedtség és gyorsan spuriztak is kifelé!
És ha már az agilityvel kezdtem az elején ma kaptam pár tegnapi fotót.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Milu75 · http://jrtt.blog.hu 2010.01.22. 15:26:20
Most találtam rátok...
A Beagle-túra kapcsán ugye. :)
Sajnálom, hogy most nem mehettünk, de a februárira beneveznénk! Szeretnénk rendszeres túrázók lenni. :)
.
Sok sikert a bloghoz!!! Olvasni foglak! :)
Milu (És a Nagy család)
Kicsi_lány 2010.01.22. 15:46:07